Azokban az országokban és nagyobb városokban, ahol relatíve kevésnek tekinthető a hasznos építési terület, ebből kifolyólag az ingatlanpiac egyik nagy dilemmája, hogy nincs hely új lakások építésére, olyan abszurd esetek is megtörténhetnek, mint például Londonban, ahol egy egyszerű, rozoga garázs, a hozzá tartozó területtel együtt több mint 200 millió forintért kelt el.
Mindez hangsúlyozottan nem egyedi eset olyan óriási metropoliszokban, mint London, amely területileg rendkívül behatárolt, így nehéz új területeket felszabadítani építési telekként.
A világ legdrágább garázsa?
A hírek szerint a kérdéses rozoga építmény nem csak Nagy-Britannia, hanem a világ egyik legdrágább magánkézben lévő garázsának tekinthető, hiszen egy aukción 550 ezer fontnak megfelelő összegért kiáltották ki, ami több mint 200 millió forintnak megfelelő összeget jelent. Noha sokan azt hihetnénk, hogy az eladók megőrültek, hiszen nem elég, hogy egyetlen aprócska garázsról van szó, az ezen felül meglehetősen rossz állapotban is van, amely egyetlen autó parkoltatására alkalmas, ugyanakkor a csillagászati ár miatt mégis biztosan több vevő is lesz rá, de nem azért, mert esetleg arany vagy olaj van a föld alatt.
A magas ár oka egyszerűen az, hogy a londoni Chelsea területén az Indipendent magazin szerint egyszerűen lehetetlen építési területhez jutni, ebből kifolyólag sok ingatlanépítő cég elképesztő összegeket is képes kiadni egy zsebkendőnyi területért. A rozoga garázs márpedig egy 52 négyzetméteres területen helyezkedik el, ami talán nem tűnik túl nagynak – sőt, meglehetősen picinek mondható –, ugyanakkor éppen elegendő ahhoz, hogy egy lakóingatlant építhessenek rá, ami az ingatlan-befektetők számára igazi kincsesbánya, így a területi szűkösség miatt biztosan többen is lecsapnak majd a kis garázsra.
Vásárlás után azonnali bontás
Az ingatlanosoknak tehát természetesen nem azért kell majd a garázs, hogy abban autót tárolhassanak, hanem azért, hogy az adásvételi szerződés aláírását követően azonnal lebonthassák az épületet, és a felszabaduló területre egy egyszintes, pincével ellátott házat építhessenek fel két hálószobával, egy nappalival, konyhával, étkezővel, fürdőszobával és vendégszobával ellátva.
Nem ez lenne ugyanakkor az első eset, hogy Chelsea körzetében egy garázs ára az egekbe szökjön, hiszen az elmúlt hónapokban több hasonló garázs is elkelt már félmillió fontos árkategóriában, csak és kizárólag a terület miatt. Londoni szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a várost lakhatási krízis fenyegeti, hiszen a lakosság száma elképesztő mértékben növekedett meg az utóbbi időben, a lakásépítések mennyisége azonban nem tudta követni ezt az iramot. Ennek megfelelően egyetlen év alatt 20 százalékkal növekedtek meg Londonban a lakásárak, és folyamatosan emelkednek a bérleti-, valamint az ingatlanárak is. Szakértők szerint, ha nem találnak megoldást, mindennek belátható időn belül nagyon súlyos következményei lehetnek.