Egyre fontosabb kritérium ma a világban egy új ház építése előtt az energiatakarékosság kérdése. Ez nem csak a ház értékét határozhatja meg hosszabb távon, hanem azt is, hogy a későbbiekben mennyit kell költenünk rá például a rezsi tekintetében, hiszen egy energiatakarékos, valamint egy hagyományos családi ház között ezen a téren akár több százezer forintos különbség is lehet a rezsiszámlák tekintetében egyetlen év során.

Egyre indokoltabb az energiatakarékosság

Sajnos jelenleg annyi téves információ terjeng a világhálón és ezáltal ez emberek között is az energiatakarékos módszerekről, hogy sokan egyrészt nem tudják eldönteni, hogy mi lehet a megfelelő számukra, másrészt pedig úgy vélik, hogy nem éri meg a befektetett munkát, illetve pénzt.
Főként utóbbi a nagy probléma, hiszen azt sajnos tényként kell elkönyvelnünk, hogy a rezsiszámlák csökkenése legfeljebb ideiglenesen kivitelezhető, hosszabb távon ugyanis a rendelkezésünkre álló nyersanyagforrásaink rendkívül végesek, egyszóval nagy szükség lenne arra, hogy minél kevesebb energiát használjunk el a mindennapi életünk során. Ha ezt önerőből nem tudjuk megvalósítani, akkor az egyre növekvő költségű számlák próbálják majd betartatni velünk, amit könnyedén elkerülhetünk, ha tudatos felújításba vagy házépítésbe kezdünk.

Ma már nem nehéz megjósolni, hogy néhány éven belül a jelenlegi lakóházak értékében óriási befolyásoló tényező lesz az általuk képviselt energiaszint, hiszen ma is a legtöbben már azokat az épületeket és ingatlanokat keresik, amelyek megfelelően energia-hatékonyak az alacsony rezsiköltségek miatt. Mivel a fejlődés jelenleg is tart, elemzők szerint az elkövetkezendő néhány éven belül a piacon megjelenhetnek majd a nulla energiafogyasztású, sőt mi több, akár az energiatermelő épületek is, amelyek alapjaiban írják majd felül a lakáspiacot.

Nehezebb lesz a korszerűtlen épületekkel

Ma már az elemzők sem kételkednek abban, hogy ha ilyen mértékű pazarlás folyik az ásványkincsek kapcsán, és ilyen komoly változások mennek végbe az energiaárak tekintetében, akkor a korszerűtlen, kevésbé energiatakarékos épületek fenntartása a jövőben egyre nehezebbé válik. Ez megnyilvánul majd az értékesítési oldalon is, hiszen miután egyre népszerűbbé válnak az energiatakarékos otthonok, a hagyományos lakások eladhatósága egyrészt időigényessé válik, másrészt pedig nehézkessé is, hiszen mindenki az alacsony rezsiköltségű ingatlanokat választja majd, amelyek hosszabb távon jobban megérik a befektetést.
Hogy mégis milyen költségekről beszélünk? Vegyük alapul az átlagos energiaigényt, ami egy átlagos családi ház esetében 150 és 300 kWh-ra tehető négyzetméterenként évente. Ugyanez egy energiatakarékos, tehát hőszigeteléssel, új nyílászárókkal és korszerű fűtésrendszerrel ellátott családi házak esetében már 40 és 70 kWh közé sorolható! Ezen felül egy külön kategóriát képviselnek az úgynevezett passzívházak, amelyek abszolút a csúcsot jelentik, hiszen energiaigényük alig 10-15 kWh-ra tehető egy évben.

Hasonló bejegyzések