Manapság az egyre inkább elterjedt irodai munka, és a teljesítményorientált üzleti világ magával hozta azt, hogy testünk nagyon keveset mozog, és a stressz pedig egyre inkább növekszik benne a fokozott teljesítménykényszer miatt. Ez hosszú távon a munkateljesítmény csökkenésével is járhat, melyet a vállalkozások ma már igyekeznek kezelni.

Az ördögi kör

Napi minimum 8 órát szinte mozdulatlan testhelyzetben töltünk irodai környezetben, általában ülve, egy-egy számítógépen dolgozva. Ez izmaink elernyedését, hosszú távon pedig fokozatos leépülését okozza. Vérkeringésünk lassul, az agy és az izomrostok oxigénellátása csökken, fáradtabbnak, bágyadtabbnak érezzük magunkat. Mindemellett pedig a szervezet stresszhormon-termelése növekszik, amely még inkább igaz azokra a munkahelyekre, ahol az átlagosnál magasabb teljesítményt követelnek a munkavállalóktól. Ez pedig kétségtelenül a munkateljesítmény csökkenését okozza. A magasabb elvárások, ahol egyre többet kell dolgozni egyre a test számára egyre kedvezőtlenebb körülmények között, egy ördögi kört jelent. Ezt a munkáltatók is felismerték, és igyekeznek olyan megoldásokat kínálni alkalmazottaiknak, amelyek nagymértékben javítják a helyzetet.

Úszás-támogatás

Legtöbb vállalat a vízi sportok támogatásával járul hozzá alkalmazottai megfelelő fizikai teljesítményéhez. Az úszás ugyanis rendkívül jót tesz az irodai munka által igencsak megterhelt gerincnek, és tulajdonképpen minden izomcsoportot tüzetesen átmozgat. Emellett pedig a szervezet hétköznapok során összegyűlt feszültségét is hatékonyan enyhíti, nemcsak alapvetően a mozgás intenzitása miatt, hanem azért is, mert a vízben való lét orvosi kutatások által alátámasztva hasonló állapotot idéz elő az agyban, mint amelyet a magzat él át a magzatvízben, ez pedig semmihez sem hasonlítható módon hat a hormonháztartásra. Leggyakrabban különböző uszodákkal kötnek a kisebb-nagyobb cégek szerződést, mely által a dolgozók vagy kedvezményes uszodabérlethez juthatnak, vagy teljesen ingyen meg is kapják a bérleteket. Ez helyenként tartalmazhat szauna-használatot is, bár ez a felmérések alapján sajnos ritkaság számba megy.
A vízi sportok másik támogatási formája, nemcsak az alkalmazottak, hanem családjaik számára is, a gyógyfürdőkben, wellness hotelekben felhasználható kedvezmények, melyeket a cég biztosít, melyet általában cafeteria-rendszeren keresztül valósítanak meg, kompenzálva ezzel a fokozott teljesítmény által okozott időveszteséget a család- és a testi egészség tekintetében.

Csapatépítő tréningek

Sok helyen tartanak ma már szakmai képzéssel egybekötött úgynevezett team buildingeket. Ezt manapság már nemcsak hotelekben, éttermekben, különböző vendéglátási egységekben tartják, hanem igyekeznek olyan helyütt megszervezni őket, ahol van lehetőség kisebb-nagyobb gyalogos- és biciklitúrákra, futásra, vagy található az épületben medence, illetve szakszerűen megépített konditerem is. Mindemellett pedig egyre elterjedtebb az is, hogy az ilyen jellegű továbbképzéseken nemcsak a munkavállalók vehetnek részt, hanem a családot is el lehet vinni, lehetőséget biztosítva így arra is, hogy ne csak a dolgozók ismerjék meg egymást jobban, hanem nagyobb közösséget építhessenek.

Hasonló bejegyzések