A jól megválasztott ortopéd matrac segítségével könnyedén lehet tehermentesíteni a testünket az éjszakai alvás során. Elterjedt, hogy csak a nagyon kemény fekhely az ideális, pedig ez nincs így.
Milyen legyen egy ortopéd matrac?
Az ortopéd ágybetéteknek ugyan valóban kell keménységgel rendelkeznie, de a túlságosan kemény fekhely sem jó, hiszen a gerinc közbülső részének nem lesz semmiféle támasztéka. A nagy keménység miatt nyomáspontok alakulnak ki, például a vállnál és a térdnél. Ráadásul a túlzott keménység a vérkeringést is lelassíthatja, ami szintén nem tesz jót a szervezetünknek.
Miért jó az ortopéd ágybetét?
Az ortopéd matracok azért jók, mert anatómiailag képesek megfelelően alátámasztani a gerincet. A keményebb fekhely kedvelőinek ajánlottak elsősorban, illetve azok számára, akik valamilyen ízületi bántalomban, hátfájással, lumbágóval rendelkeznek. A megfelelően alátámasztott test miatt enyhülhetnek a panaszok, és megállítható a további romlás.
Kiknek ajánlott?
Ilyen matracot nemcsak hátproblémával rendelkezők számára ajánlott megvásárolni, hanem akár egészen kicsi kortól hozzá lehet szoktatni a gyerkőcöket a keményebb alvóhelyhez. Akik oldalt fekve térnek nyugovóra, számukra elsősorban az ortopéd memóriamatrac ajánlott. A memory matrac a testről milliméter pontossággal képes lenyomatot venni. A memóriamatracok segítségével rendkívül jó alátámasztás alakul ki, nem alakulhatnak ki gerincproblémák. Lehetőség van az ortopéd matracra fedőmatracként tenni a memoryt, ami formakövetést biztosít.
Mire figyeljünk vásárláskor?
- Kerüljük a túlságosan olcsó termékeket
- Ne vásároljunk nagyon kemény matracot
- Ne vegyünk túl puha matracot sem
- Ne adjunk ki pénzt olyanért, ami nem követi a test ergonómiáját
- Hanyagoljuk azokat a matracokat, amelyre nem kapunk garanciát
- Keressünk másik típust, ha a matrac nem képes megfelelően alátámasztani a testünket