Habár a masszázsmedencéről köztudott, hogy leginkább a relaxáció, az ellazulás, a kikapcsolódás egyfajta szentélyének és központi helyének tekinthető, azonban előfordulhat, hogy mégis fáradtan, elgyötörten, vagy éppen kínzó fejfájástól gyötörve szállunk ki belőle.
Sokan ilyenkor arra gyanakodnak, hogy esetleg a túl sok fertőtlenítő- és egyéb szer állhat a háttérben, mások a masszázsmedence meghibásodására gondolnak, de a gyakorlat egészen mást mutat, ilyenkor ugyanis rendszerint a testünk próbál meg jelezni számunkra valamit.

Mire képes a meleg víz?

A probléma hátterét, illetve megismerését leginkább a meleg, illetve forró víznek a szervezetünkre gyakorolt hatásában kell keresnünk. Ennek hatására ugyanis a fáradt, megkötött és megfeszült izmok könnyedén ellazulnak, miközben felpezsdül a vérkeringésünk, ami egy abszolút pozitív folyamat, ami sok-sok előnnyel rendelkezik, azonban bizonyos esetekben éppen ez okozhat némi kellemetlenséget. Bizonyos egészségügyi problémák esetén ugyanis a meleg víz bizony szigorúan kerülendő, így kiemelten lényeges például odafigyelni rá, ha szívproblémákkal, vagy beépített pacemakerrel rendelkezünk.
Kapcsolódó tartalmak:

Ilyen esetekben mindig orvosi konzultáció szükséges ahhoz, hogy használhatjuk-e biztonságosan a jakuzzit vagy sem. Szintén komolyabb fejfájást okozhat az is, ha már eleve gyenge fejfájással ülünk be a meleg vízbe, hiszen ez azt jelenti, hogy szervezetünkben valami már nem volt rendben. A meleg víz ugyanis ilyenkor beindítja a véráramlást, amivel a fejfájás nagyon könnyedén súlyosbodhat, vagyis a meleg víz ilyenkor inkább árt, mint használ. Ha ilyen esetben mégsem szeretnénk kihagyni a jakuzzi használatát, akkor vegyük le a hőfokot nagyjából 37 fokra, és kerüljük a más esetben egyébként hasznos aromaterápiás szereket, mert a kellemetlen illatok ilyenkor csak irritációt okoznak.

A semmiből is jöhet fejfájás

A masszázsmedence vizének hőmérsékletére természetesen akkor is fontos lehet odafigyelni, ha normál esetben tünet nélkül ülünk be a medencébe. Tudni kell ugyanis, hogy a 40 fokos víz 15 percnél hosszabb időn át történő élvezete nagyon súlyosan képes megterhelni a szervezetet, amihez ha pluszban még nem is iszunk eleget, akkor kiszáradás léphet fel, melynek az egyik első tünete a fejfájás.

Hasonló bejegyzések