Noha sokszor és sok helyen hangsúlyozzák a problémát, mégis minden évben, főként a tavaszi és az őszi szezonban több olyan eset is előfordul az országban, amikor a csecsemők súlyos, cianotikus tünetekkel együtt járó nitrát-mérgezéssel kerülnek kórházba – sajnos életveszélyes állapotban. A szülők márpedig csak jót akarnak gyermeküknek, ezáltal saját maguk főzni és készíteni számukra ízletes otthoni finomságokat, amelyekkel gyakran többet ártanak, mint használnak.

A sárgarépa és a cékla a ludas

Sok szülő készít otthon termelt élelmiszerekből pépet kisbabájának, akik bár egészen korán fogyaszthatnak céklát és sárgarépát, összességében ezek az alapanyagok rengeteg problémát vethetnek fel, ha nem helyesen készítjük el őket. Példának okáért amennyiben a céklából és a sárgarépából pépet készítünk, akkor azt csak és kizárólag frissen szabad odaadni gyermekünknek, mert ha egy vagy két napra tároljuk, még hűtőben is olyan nagy mennyiségű nitrát halmozódik fel bennük, ami egy egészséges felnőtt szervezetet is megterhel, egy kisbaba számára azonban garantált életveszélyt idézhet elő.
A nitrát-eredetű fertőzések felnőttek esetében rendkívül ritkák, azonban a nyolc hónapnál fiatalabb csecsemőknél már nagyon gyakoriak, mert szervezetükben még nagyon fejletlenek a nitrát lebontó enzimek, amelyek 2-3 éves kor után fejlődnek ki teljes egészében. A mérgezésnek külön neve is van a methaemoglobinémia, amelynek során a szervezetbe jutott nagy mennyiségű nitrát hozzákapcsolódik a vérben megtalálható hemoglobinhoz, ami ebből kifolyólag egyszerűen képtelen lesz ellátni alapvető feladatát, avagy az oxigénszállítást. A kisbaba ezáltal fulladozni kezd, szervezetében ugyanis oxigénhiány lép fel.
Fogyjon egészségesen: http://eredetihoodia.com

A tünetek

A nitrátos fertőzés tünetei meglehetősen jellegzetesnek tekinthetők. A legszembetűnőbb, hogy a pici előbb pánikba esik, majd meglepetten nyugodt, ájult állapotba kerül, miközben bőre és szája kékeslilává színeződik, légzése pedig nehézkessé válik. Ha nagyon súlyos mérgezésről van szó, orvosi beavatkozás nélkül fulladásos halál is felléphet. A nitrát a csecsemők szervezetébe általában a fenti módokon juthat be, de évekkel, évtizedekkel ezelőtt jellemző volt azoknál a családoknál is, akiknél nem volt vezetékes víz, és a kútból itatták a gyermekeket, amelyben a víz gyakran rengeteg nitrátot tartalmazott.
Ennek (is) köszönhető, hogy a bébiételek összetevői kapcsán olyan szigorú jogszabályok kerültek megfogalmazásra, hovatovább rendszeresen és szigorúan ellenőrzik azok nitrát tartalmát. A jogszabály szerint a Magyarországon forgalomba hozható bébiételek legfeljebb 200 milligramm nitrátot tartalmazhatnak kilogrammonként. Fontos, hogy az élelmiszerekben a nitrát tartalom megnövekedését még akkor sem akadályozhatjuk meg, ha hűtve tároljuk őket, ezáltal mindig figyeljünk oda, hogy gyermekünknek ilyen élelmiszerekből csak és kizárólag mindig frissen adjunk, és a megmaradtat dobjuk ki, vagy fogyasszuk el mi, de soha ne tároljuk.

Hasonló bejegyzések