Bár lehet, hogy elsőre nagyon jó ötletnek tűnik, hogy biztonsági kamerát helyezünk el a házunk oldalába, ami az udvarra néz, nem árt, ha óvatosak vagyunk, ha rosszul szereljük fel, akkor akár komoly bírságokra is lehet számítani.

Miért jó egy kültéri kamera?

Egyre többen döntenek úgy, hogy a kertjükbe, a bejáratukhoz kamerarendszert szereltetnek fel. Ebben semmi megvetendő nincsen, egyrészt riasztó jellegű egy kamera látványa, másrészt pedig sokkal nagyobb biztonságban tudhatjuk a házunkat, kertünket, egyéb melléképületeinket. Egy betörő is inkább megy egy őrizetlen területre, mint egy olyan helyre, ahol kamerarendszert üzemeltetnek.

Mire figyeljünk, ha kamerát rakunk fel?

Nagyon fontos, hogy hova szereljük fel a kamerát. Nem árt, ha látják az emberek, hogy kamerarendszer van a háznál, és azt is jól tesszük, ha egy erre vonatkozó táblát kifüggesztünk. A kameránk mindenképpen csak és kizárólag a mi magánterületünket vegye! Tehát a képbe nem lóghat be például a járda vagy a szomszéd kocsi beállója, kizárólag a mi magánterületünk. Amennyiben lakásban lakunk, akkor az kizárólag a bejárat előtti részre fókuszálhat, sehova máshova. Miért?

Személyiségi jogokat sért

Amennyiben a kameránk közterületet, vagy a lakótársak, szomszédok telkét, területét rögzíti, sérülnek a személyiségi jogaik. A képmások és az emberekről készült felvételek személyes adatnak minősülnek, ezek a felvételek pedig az adatvédelmi törvény hatálya alá esnek. Csak és kizárólag az érintett személy rendelkezhet a képmásáról, illetve a róla készült felvételekről. Amennyiben kiderül, hogy a kamerázás sérti valakinek a személyiségi jogait, a sértett pedig akár írásbeli panasszal is élhet, a kamerát felszerelő pedig komoly bírságra is számíthat.
Kameránkat mindig úgy szereljük fel, hogy az soha ne sértse senki személyiségi jogait, ne nézzen ki az utcára, sem a lépcsőházra, és akkor nem fognak jogi jellegű problémáink lenni a jövőben sem.

Hasonló bejegyzések