Teljesen más kultúrája van ma már a szüzesség elvesztésének, mint mondjuk száz, vagy kétszáz évvel korábban. Egy dolog azonban biztos: A mai modern, felgyorsultabb, és felvilágosultabb nyitott korban a fiúk és a lányok esetében is egyre korábban történik meg az első intim együttlét.

Mivel korábban nem léteztek a fogamzásgátlás modern formái sem, a fiataloknak lehetőségük sem volt gyermekvállalás nélkül közösülniük, emellett régi időkben hatalmas szégyennek számított az is, ha valaki a házassága előtt már elvesztett a szüzességét, ezért nem volt ritka ha a lányok csak huszonévesen bújnak először ágyba valakivel. Rengeteg dolog változott azóta, mely sokak szerint negatív, mások szerint pozitív oldalra tudta elbillenteni a mérleg nyelvét.

Miről maradsz le, ha később veszted el a szüzességedet?

A mai felfogásban a szüzesség elvesztését általában a 16. életévükben tapasztalják meg a fiatalok. A fiúk talán valamennyivel később, ám ez a kor is egyre jobban kezd lecsökkenni. Sok esetben a szüzesség elvesztése nem is társul komoly kapcsolattal, és hatalmas szerelemmel, sőt általában nem egyenlő az aktív szexuális élet megkezdésével sem. Egyszerűen a fiatalok át szeretnének már esni a dolgon, hiszen addig abban a hitben vannak, hogy lemaradnak valamiről, vagy hogy ennyivel is kevesebbek mint a kortársuk.

A szüzesség elvételét kétféle módon is fel lehet fogni. Sok férfi egyféle „trófeaként” tartja azt számon, hogy pontosan hány lánynak tudta elvenni a szüzességét, ám szerencsére vannak olyan férfiak akik azért ennél sokkal türelmesebben állnak a témához. A fiúknak pedig már csak a biológiai törvényszerűségek miatt is sokkal könnyebb dolguk van, ezért a legtöbb esetben ők pozitív szexuális tapasztalatoknak élik meg az első intim együttlétet is.

Egyáltalán nem mindegy kivel, és mikor fekszel le először

Ennek ellenére a fiatal lányok számára ez sok esetben ez egy olyan negatív esemény, mely sok esetben fizikai fájdalmakat is okoz. A szüzesség elvesztése a lányoknál a szűzhártya átszakadásából áll, mely a legtöbb esetben fájdalmas, és cseppet sem kellemes élményként marad meg az emlékezetükben. Ritka az az eset, amikor a lány az első intim együttlétet is pontosan annyira tudta élvezni, mint a többit.

A szüzesség túlságosan korai elvesztése sajnos sokszor rossz tapasztalatokat is idézhet elő, ezért egyáltalán nem érdemes kíváncsiságból, vagy netán divatból fejest ugrani a dologba. Semmivel sem vagyunk kevesebbek ha néhány évvel később veszítjük el a szüzességünket, még ha ezt egy korban igen nagy szégyennek is tűnhet.

A szüzesség elvesztéséről hozott döntéseket jobb minél jobban átgondolni azért, hogy ne később okuljunk a megbánt dolgokból. Akármennyire is nagy divat manapság már nagyon fiatal korban túlesni a dolgon, nem szabad erre a dologra úgy tekinteni mint egy verseny. Sokkal többet jelent az, ha valóban olyan emberrel veszítjük el a szüzességünket aki szerelmes belénk, megbízhatunk benne, és biztosan számítani fog számára hogy fájdalmat okoz-e az aktus során számunkra.

Az illető legyen türelmes, megértő, és várja ki azt, amikor biztos vagy benne, hogy készen állsz a dologra. Az intim együttlét így sem biztos hogy hatalmas élvezet lesz a lányok számára, de a fiú óvatossággal, és türelemmel segíteni tud azon, hogy ne okozzon nekünk túl nagy fájdalmat az első intim együttlét.

Hasonló bejegyzések