Az áprilisban megjelenő 19.04-es, „Disco Dingo” Ubuntu disztribúcióhoz új Cloud, szerver és desktop szolgáltatások is társulnak – jelentette be a Canonical.
Ezen 19.04-es verzió kilenc hónapig kap támogatást és egy merőben új fejezetet jelent a disztribúció történelmében. Az eddigi fejlesztések kiterjesztésén felül ez lesz az első Ubuntu verzió, ahol elérhetővé válik az erre a Linux disztribúcióra szabott Snap is, ami arra ösztönzi az alkalmazások fejlesztőit, hogy egy helyen tegyék elérhetővé a Linuxra letölthető programokat. Ezen a módon ugyanis sokkal egyszerűbb lesz a felhasználóknak hozzáférniük és frissíteniük a programokat.
A Canonical szerint immáron 2000 fejlesztő teszi elérhetővé terjeszti az alkalmazásait a Snapen keresztül, ami 30%-kal több, mint amennyi 2018 októberében volt. Mindehhez igénybe veszik a GitHubot, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a GitHub a fejlesztők széles körében elterjedt felülete a forráskódok fejlesztésének és publikálásának.
A Snapek mostantól beépülnek a GitHub környezetbe is és ez lehetővé teszi, hogy egy bináris, megfelelő sebességgel futtatható állományként legyenek hozzáférhetőek a forráskódok. Ahogy Shuttlewoorth fogalmazott, számára az a legelképesztőbb a Snappel kapcsolatban, hogy voltaképpen egy bináris GitHub interfész az egész, azaz a fejlesztőknek sokkal könnyebbé válik a dolga.
Az Ubuntu 19.04-gyel sokkal egyszerűbbek lesznek a Software-frissítések a Snap modellnek köszönhetően. Ezúton egyszerre több verzióját lehet majd publikálni minden software-hez és ez lehetővé teszi, hogy különböző Ubuntu verziókhoz vagy Linux disztribúciókhoz legyenek elérhetők az adott frissítések.
A GNOME 3.32 is egy újdonság lesz az új Ubuntu esetében, ami szebb animációkat és magasabb képfrissítési arányt, az ikonok gyorsabb betöltését teszi majd lehetővé. Az Ubuntu már egy ideje elszakadt a Unity desktoptól, de most ismételten egymásra fognak találni a jövőben, hiszen pár elemet integrálnak majd belőle. Shuttlewoorth szerint ez kevésbé elegáns, mint a Vanilla GNOME, de mivel nagyon sokan szerették az Unity-t, ezért ez az „újítás” szerencsésnek mondható.
A Servergarden Linux alapú szervereinek üzemeltetése esetében természetesen más szempontok érvényesek, mint a fejlesztők gépeinél, hiszen itt az elsődleges az üzembiztonság, az adatvédelem és a használhatóság. Emiatt a Linus szerverek üzemeltetésénél nem feltétlen a legfrissebb verzió található a gépeken, hanem mindig csak olyanok, amelyek a lehető legteljesebb biztonságot szavatolják.

Hasonló bejegyzések