Elsőre talán nem is gondolnánk, amikor összeköltözünk a párunkkal, valójában nemcsak ketten élünk majd együtt. Velünk lesznek mindkettőnk szülei, ha nem is ténylegesen, fizikális értelemben, de az adott szituációk valahogyan ismerősek lesznek a múltunkból, összekötve a szüleinkkel átélt élményeinket a jelenlegi életünkkel. Vajon kit is választunk a párunk személyében?

A szülők köztünk élnek

Nem feltétlenül kell jelen lennie a szülőnek szerelmünk életében ahhoz, hogy hatással legyen a közös élményeinkre. Ráadásul az adott történésekre adott saját reakcióinkban is ismerőssé válhat például anyukánk hozzáállása, ahogyan ő oldotta volna meg a szituációt. Gyakran észrevétlen összeolvasztjuk magunkat a szüleink által hozott megoldásokkal, s későbbi életszakaszunkban, amikor már régen elköltöztünk otthonról, jönnek elő újra azok az érzések, melyek a szülők programozásai voltak. Ez sokszor idézhet elő konfliktusokat attól függően, hogy milyen viszonyt ápoltunk gyerekként anyuval illetve apuval.

Ismerjük meg a párunk szüleit!

Az első benyomás nemcsak az ellenkező nemmel való találkozáskor közvetít fontos üzeneteket, hanem akkor is kiemelt jelentőségű, amikor a párunk úgy dönt, hogy bemutat a szüleinek. Bár a jó viszony kialakítására törekszünk, mégis előfordulhat, hogy nem vívjuk ki a szimpátiát. Ennek hátterében legtöbbször a ki nem mondott elvárások, előzetes elképzelések húzódnak, melyeknek éppen nem felelünk meg, vagy nem illünk bele abba a képbe, melyet a fiuk vagy lányuk számára megálmodtak. A kiváltó okok nagyon sokfélék lehetnek: szólhatnak a választott munkánkról, hivatásunkról, étkezési szokásainkról, életvitelünkről, öltözködésünkről, társadalmi különbözőségünkről, politikai vagy vallási hovatartozásunkról, amelyek nem nyerik el a tetszésüket.

Ismerjük meg magunkat, és álljunk ki mellette!

Megtehetjük, hogy igyekszünk megfelelni ezeknek a nyíltan kommunikált vagy ki nem mondott elvárásoknak, azonban ez egy olyan játszmához vezethet, aminek sosem lehet vége, mert mindig szembesülünk azzal a ténnyel, hogy ahogy létezünk, gondolkodunk, cselekszünk, úgy nem vagyunk elég jók, elfogadhatóak. Ugyanakkor erőt is meríthetünk ebből a helyzetből, ha régóta fennáll a párunkkal való közös életünk rendezésében. Meghúzhatjuk azt a határt, meddig engedjük a szülők beleszólását a személyes életterünkbe. Természetesen ebben a folyamatban fontos a minél őszintébb kommunikáció alkalmazása, hogy ne mélyítsük el a szülők előzetesen kialakult véleményét rólunk.
A legkönnyebben ezt úgy érhetjük el, ha saját magunkról és nem másokról beszélve fogalmazzuk meg azt, amin változtatni szeretnénk a jövőben. Így hosszútávon barátsággá is alakulhat az általuk táplált kezdeti ellenszenv, mi pedig tisztábban láthatjuk a saját értékeinket, és közelebb kerülhetünk a párunkhoz is, hiszen nem érzi úgy, hogy köztünk vagy a szülei mellett állást kell foglalnia.

Hasonló bejegyzések