A cukorbetegség speciális életvezetési módszereket igényel, így részben emiatt, részben azért, mert a diabétesz egyensúlyának fenntartása is különös odafigyelést igényel, nem mindegy, hogy egy cukorbeteg milyen munkát vállal. Emellett fontos az is, hogy a szövődmények kialakulásának kockázatát lehetőleg mérsékelje az adott tevékenység. Nézzük, mire érdemes odafigyelnünk!

Mit ne?

A cukorbeteg embereknél különösen fontos, hogy örömet okozzon a választott életpálya, minél több sikerélménnyel és személyiségének kiteljesedésével megfűszerezve. Emellett pedig nagy jelentősége van annak is, hogy a szükségesnél nagyobb mértékű feszültséget okozó állást ne vállaljanak el, és ügyeljenek a pszichés és fizikai megterhelések kivédésére. Így célszerű elkerülni a rendszeres éjszakai munkarendet, a váltott műszakban történő munkavégzést, a hirtelen, vagy jelentősen változó fizikai igénybevétellel járó elfoglaltságokat.

Az inzulin és a higiénia

Az inzulinnal kezelt betegek számára kiemelkedően fontos, hogy higiénikus környezetben dolgozzanak, mert ellenkező esetben az esetenként nap közben szükséges injekciózást túlságosan körülményessé teheti. A szemet megerőltető foglalkozások szintén nem ajánlottak, mert a váratlan vércukorszint-esés komoly problémákat okozhat. Ilyen például a varrónő, az órás, a műszaki rajzoló, a precíziós műszerész stb. A fokozott vibrációs ártalommal járó munkavégzés sem tanácsos, a neuropátia lehetőségét tekintetbe véve; ilyen például a légkalapáccsal történő foglalkozás. Az aszfaltozás, bányászás, kőfejtés, üveges munkák szintén kerülendők, hiszen a végtagok potenciális sérülését eredményezhetik.

Mit igen?

Érdemes a cukorbetegséggel küzdő betegeknek olyan munkát vállalniuk, amelyek döntően szellemi tevékenységnek minősülnek. Ilyen például az utazásszervezés, logisztikai és könyvtári munkakörök, illetve jó megoldást kínálhat még az egyenletes, nem megterhelő fizikai igénybevétellel járó tevékenységek végzése; például kereskedelemben, egészségügyben, óvónőként, vagy kertészként bátran dolgozhatnak.

Hasonló bejegyzések