Sokan elkövetik azt a hibát, hogy illatvásárlásnál hallgatnak az ismerőseikre, vagy csak az alapján választanak, hogy milyen máson egy bizonyos illat. Mivel minden embernek más és más a bőrére fújt parfüm, egyáltalán nem biztos, hogyha barátunknak jól áll például Giorgio Armani: Code parfümje, akkor nekünk is.
Az olcsóbb ár miatt rengetegen rendelnek parfüm webshopokból, de nem szabad vaktában megrendelni, bármit előzetes kipróbálás nélkül. Ez alól természetesen kivétel, ha ismerősnek rendelünk egy konkrét márkát, amit ő kért, nyilvánvalóan nem véletlenül kérte azt a bizonyos terméket. Ajánlatos parfümériában előtte megszagolni az illatot, esetleg többet is, mielőtt döntenénk. Ha már megtörtént a baj, és utólag jöttünk rá, hogy nem jó parfümöt választottunk, akkor a webáruház visszavásárolja, amennyiben eleget teszünk a feltételeknek.
Ez a webáruház oldalán van feltüntetve, hogy milyen feltételek mellett veszik vissza. Könnyen elképzelhető, hogy sértett csomagolású, bontott dobozú terméket nem vesznek vissza vagy cserélnek ki, ezért mindenképpen érdemes kipróbálni, mielőtt ezreket, tízezreket kifizetünk egy ismeretlen illatért.
Előfordul olyan is, hogy ajándékba kapunk egy illatot, ami aztán nem válik be. Nagyon sokan vásárolnak női és férfi parfümöket a szerettük számára, és bizony gyakran előfordul, hogy mellényúlnak. Ne sértsük meg az ajándékozó félt, hogy egyből kinyilvánítjuk nemtetszésünket. Ne kérjük el a blokkot, hogy kicseréljük valami másra! Ez ilyen jellegű ajándéknál illetlenség, valószínűleg az illető hosszasan válogatott, mielőtt döntött. Csak akkor merjük megmondani az illetőnek, hogy rosszul választott, ha nagyon közeli családtag, és tudjuk, hogy nem bántódik meg tőle. Ilyenkor érdemesebb tisztázni a dolgot, mint, hogy ott álljon hónapokig, évekig a polcon.
Ha előre tudjuk, hogy rossz illatú parfümöt választottak nekünk, ne bontsuk fel a csomagolást. Tegyük félre az illatot, és ajándékozzuk tovább, lehet, hogy más éppen erre az illatra vágyik. Gyakran akkor derül ki, hogy nem a mi ízlésünknek megfelelő a parfüm, amikor már kibontottuk a dobozt, és kipróbáltuk. Bontott dobozos, használt illatot barátnak/ismerősnek ajándékba adni illetlenség. Használhatjuk vésztartaléknak, ha valamelyik illatunk elfogyott volna, vagy adjuk oda valamelyik közeli hozzátartozónknak, hátha neki jobban tetszik, és így nem veszik kárba.

Hasonló bejegyzések