Állítólag a másodperc ötöde is elég bárkinek ahhoz, hogy beleszeressen valakibe Eléggé hihetetlen. Hiszen az ember azt gondolná, először meg kell ismerni a másikat ahhoz, hogy igazi érzéseket tudjon táplálni iránta. A szerelem igazából egy kémiai reakció, ami az agyban játszódik le.
Természetesen ez a tudományos magyarázata a dolognak. Ebből vajon mégis mit érzékelünk mi, akik nem tudományosan akarjuk megközelíteni a témát? Nos lényegesen mást fogunk fel az egészből.
Amikor meglátunk valakit, akiről úgy érezzük, hogy tetszik, hogy úgymond bejön a külseje, akkor elkezd bennünket érdekelni maga a személy is. Szinte azonnal kíváncsiak leszünk arra, milyen tulajdonságai vannak, bár azért a legelső, hogy vajon mi is tetszünk-e neki? Lehet-e valami ebből a hirtelen támadt érdeklődésből? Hogyan is tudnánk úgy a közelébe férkőzni, hogy ne vegye tolakodásnak, de azonnal érezze a feléje küldött érzelmi sugarainkat? Ugye, hogy nem is olyan könnyű, hiszen mindannyian félünk a visszautasítástól.
Hogyan keltsük fel a másik érdeklődését?
Az érdeklődés felkeltésére rengeteg módszer létezik. Ez lehet mindenfelé különböző, de akár azonos dolog is. Lényegesen sokat számít, hogy ki, milyen nevelésben részesült, mi az, amit meg mer engedni magának, mi az, ami számára már a túlzás kategóriába esik. Sőt, vannak olyan személyek, akiknek a külseje, vagy akár a kisugárzása azonnal felkelti mások érdeklődését. Sajnos nem mindenki ennyire szerencsés, legtöbbünknek nem árt jelzéseket küldeni a másik felé. S hogy mik lehetnek ezek? Lássuk!
Mindenekelőtt nem árt kedvesen bánni az emberekkel. A kedves emberek ugyanis sokkal vonzóbbnak, szimpatikusabbnak tűnnek mások szemében. Ugyanez igaz azokra, akik sokat mosolyognak. Séta a kutyusoddal, hiszen aki az állatokat szereti, az gondoskodó, odaadó lehet a kapcsolataiban is. Nézzünk nyíltan a másik szemébe, hiszen a szemezés a flörtölés egyik fő összetevője, s nem utolsó sorban az őszinte emberek jellemzője. Ha valaki iránt őszintén érdeklődünk, figyelmesen meghallgatjuk, sokkal hamarabb felkelthetjük az érdeklődését saját magunk iránt is.