Magyarországon is kedveltek a linóleum padlók, mivel sok hasznos tulajdonsággal rendelkeznek. Például, hála a rugalmas burkolatoknak és a vízzáró tulajdonságainak, könnyen takaríthatóak. Meleg padlónak is szokták nevezni, szerencsére nem szívják magukba a vizet. Az anyaguk puha, könnyen szabható, így bármilyen felületen tudjuk alkalmazni.

Pozitív tulajdonsága, hogy sokféle stílusú környezethez illeszkedik, ráadásul válogathatunk a színek és a minták között. Kedvelt burkoló anyagnak számít, még a lakberendezők is szokták használni.

Azonban van egy hátrányos tulajdonsága. Mivel fentebb is említettük, hogy puha anyagnak számít, így könnyebben karcolódik és kopik, mint a keményebb burkolatok. Szerencsére már feltalálták a felületkezelést, amellyel egy olyan bevonat lesz a padló felett, ami nemcsak a megjelenését befolyásolja, hanem a használhatóságát is, mivel nem fog annyira karcolódik.

Emellett, hogyha nem megfelelően takarítjuk, akkor az idő múlásával kopottnak fog tűnni, ráadásul megmarad a szennyeződés a felületén, így az elhanyagolt érzetet adja.

A polimer bevonat titka

Ezt úgy tudjuk megelőzni, hogy polimer bevonatot kérünk rá. Ez a bevonat védőréteget alkot a felületen, és megóvja azt a behatásoktól, legyen szó. Ez az anyag keményebb, és nemcsak lassabban kopik, hanem később helyreállítható. Nincsenek benne rések, ha például kiszóródik a kávé, akkor egységes felületen tudjuk letakarítani.

A napi takarítástól nem lesz kopottabb, ráadásul már száraz moppal is eltávolítható a szennyeződések legnagyobb része.

A polimer bevonatnak hála a padlónknak az élettartama megnő, és az esztétikai hatása is sokkal jobb lesz. Az otthoni pillanatok jó érzéssel fognak minket eltölteni. Ráadásul a takarítást is könnyebbé teszi, így nem lesz nehéz nekiállni a folyamatnak. Ma már beszerezhetünk olyan takarító robotokat, amik mopot is tartalmaznak, így sok időt megspórolhatunk vele.

Ezek a robotok karcmentesen fogják letakarítani a padlót, miközben mi nézzük a tévét, vagy olvasunk. Ha a laminált padló mellett döntünk, akkor mindenképpen kezeljük a felületét.

Amennyiben bármilyen padló csiszolásra van szüksége, keresse a padlokontroll.hu szolgáltatásait.

Hasonló bejegyzések