Egy felmérésből kiderült, hogy a szakítók kétharmada tapasztalta már azt meg, hogy milyen érzés visszatáncolni a volt partneréhez. Érdemes azonban azt is tudni, hogy ezek a kapcsolatok nagyon ritkán tudna újra jól működni hiszen az olyan párkapcsolatot, mely már egyszer le lett zárva, nem igazán lehet újraéleszteni.
Az újrakezdők számára a bizalom, és az őszinteség kialakítása sokkal nehezebb lesz, mintha egy teljesen új kapcsolatba vágnának bele egy új féllel, és sokszor ez az oka annak hogy ezek a felmelegített viszonyok nem tartanak tovább néhány hétnél. De vajon miért van az, hogy az emberek inkább visszamennek az exeikhez, mint hogy teljesen lezárják a rosszul működő kapcsolatot, és új emberekkel kezdjenek el ismerkedni?
Mi az oka annak hogy visszamegyünk a volt Párunkhoz?
Tipp: kamagravasarlas.net
Az természetesen egyáltalán nem mindegy hogy milyen komoly, és hosszú kapcsolatot szakítottunk meg, illetve hogy mennyi idő is telt el a szakítás óta. Egyáltalán sikerült-e elfelejtenünk a sérelmeinket? Változtak-e ez idő alatt a dolgok? Az ember tud magán változtatni, ám ha egy kapcsolat tönkrement, akkor sok esetben nem csak az egyik félen múlt a dolog, tehát az, hogy magunkba meglássuk a hibát, és megpróbáljunk ezen változtatni legalább annyira fontos, minthogy egykori partnerünk is megtegye ugyanezt.
Ha azonban ugyanazok az emberek maradtunk, ugyanazokkal a véleményekkel, tulajdonságokkal, és sérelmekkel, akkor nem egy új kapcsolatot fogunk nyitni, csupán a régi, rossz viszonyt fogjuk folytatni. Fontos azt is tudni, hogy milyen okból történt meg a szakítás? Mennyi ideig húzódott el a dolog? Vajon tényleg komoly ok volt a szakításra, vagy csupán hirtelen felindulásból mondtuk ki, hogy legyen vége?
Miért akarunk visszamenni az exünkhöz?
Sajnos egyre többször fordul elő az, hogy inkább elviselünk egy nem túl felhőtlen, és nem túl boldog párkapcsolatot, annak elkerülése érdekében, hogy magányosnak érezzük magunkat, ám sajnos egy rosszul működő kapcsolatot nagyon nehéz újra feléleszteni úgy, hogy abba még egyszer mindkét fél boldog tudjon lenni. Talán a visszatáncolás oka az, hogy egyszerűen hiába kerestünk nem találtunk mást? Ez sokszor azért is lehet, mert még nem telt el elég idő a szakítás után, és nem tudtuk az exünket teljes mértékben elfelejteni, mely új partnerrel való ismerkedés során sokszor kibukhat.
Ha azonban mégis úgy alakul a dolog, hogy újra közelebb kerülünk az exünkhöz, elengedhetetlen hogy átbeszéljük a dolgokat, és azokat is tisztázni tudjuk, melyek a múltban bántottak bennünket. Ha nem rágjuk át magunkat azon, hogy mi nem működött közöttünk korábban, és nem találunk arra megoldást, hogy ezt milyen módon lehetne kiküszöbölni, akkor nagy valószínűséggel a kapcsolatunk ismét nem lesz valami hosszú életű.
Azt azonban mindenképpen érdemes tisztázni újrakezdés során, hogy a másik fél mit szeretne pontosan tőlünk? Sajnos könnyen előfordulhat, hogy csak a testi kapcsolat hiányzik neki, így azonban sajnos hamar sérülhetünk mi lelkileg újra, hiszen úgy érezhetjük csak kihasznál bennünket. Nem érdemes az apróbb jelekre hagyatkozni, hiszen könnyen lehet, hogy félreértjük őket, és felesleges álomba fogjuk magunkat ringatni.