A magyarok a világ egyik legbabonásabb népei közé tartoznak, így talán nem meglepő, hogy tucatnyi babona kapcsolódik csak az esküvő szentségéhez is, amelyek közül az alábbiakban összegyűjtöttük a legérdekesebbeket.
A síró menyasszony esete
Az egyik legkülönlegesebb és legfurcsább hiedelem alighanem az, hogy amennyiben a menyasszony sír az esküvőn, akkor az a házasság biztosan boldog lesz. Ez a mai világban azért különösen előnyös, mert a mindennapi stressz mellett az esküvő és annak szervezése olyan extra terhet ró a párokra, amelyeknek köszönhetően a gyengédebb menyasszonyok könnyedén kiborulhatnak, ez pedig ha az esküvő napján csúcsosodik ki, akkor az úgy tűnik, hogy szerencsét jelent.
A házasokat nem szabad külön-külön fényképezni, vagy esküvői fotójukat szétvágni, mert az válást eredményez. Noha tudományos alapja nincs, az esküvői fotókon ma már szinte bevett szokás, hogy külön-külön is megörökítik a párokat, de amennyiben biztosra akarunk menni, egyeztessünk a fotóssal. Sőt mi több, mivel a nagy napot érdemes egy jó kamerással is megörökíteni, ebből kifolyólag érdemes őt is figyelmeztetni arra, hogy csak olyan snitteket szeretnénk majd az esküvői kisfilmünkben, ahol együtt vagyunk láthatóak párunkkal.
A gyűrűk mítosza
A harmadik furcsa hiedelem, hogy a gyűrűt csak a menyasszony viselheti és hordhatja, másnak még csak fel sem szabad próbálnia, mert az balszerencsét hoz. Ha ugyanis a feleség meglátja a gyűrűt egy másik nő kezében, akkor eszébe juthat, hogy talán nem ő az egyetlen a férfi számára. Persze azért nem érdemes aggódnunk, ha esetleg édesanyánk vagy testvérünk a kezébe veszi gyűrűnket!
A népi mendemonda szerint amennyiben a gyűrűvel történik valami furcsaság az esküvő napján, az is balszerencsét hoz. Ha például a gyűrű az előtt leesik, hogy felhúznátok egymás ujjára, a házasság nagyon hamar tönkremegy, ha pedig esetleg még el is veszik a nagy esemény előtt, szintén idő előtti válás lesz a jutalmatok. Ez az egyik leggyakoribb hiedelem, de mivel a tudomány még statisztikailag sem igazolta, ezért ne essünk rögtön kétségbe, ha netán a nagy izgalomban elejtenénk a gyűrűket.
Májusban házasodni tilos
Különös, de mindmáig sok helyen ismerik azt a hiedelmet, miszerint tilos májusban házasságot kötni, mert az csak rosszat jelent. A gyakorlatban azonban május egy igazán szerencsés hónap, hiszen általában már nyáriasan meleg az időjárás, de még szinte biztosan nincs kánikula, ezen felül pedig az áprilisi szeszélyes záporokat is elkerülhetitek.
Szinte mindenki ismeri azt a hiedelmet, miszerint az esküvő előtti éjszakát a menyasszonynak és a vőlegénynek külön kell töltenie egymástól, máskülönben balszerencse éri őket. Mivel régen a házasság előtt a párok szinte nem is érintkezhettek egymással, ezt nem volt nehéz betartaniuk, máskülönben valóban balszerencse érhette őket a titkolózás miatt, ellenben manapság már nincs túl sok jelentősége mindennek, hiszen a párok gyakran hosszú évnyi együttélés után vonulnak oltár elé.