Kevesebb, mint egy hónap van már csak hátra, hogy a szerelmesek kitaláljanak valami szuper ajándékot kedveseiknek. Főleg akik már évek óta együtt vannak, azok a párok már nem szeretnek kézzel fogható csecsebecsét vásárolni a másiknak, hiszen ezek egy idő után nagyon unalmasak és elcsépeltek lehetnek. Ha párunk édesszájú, akkor valami finom, ízletes és nagyon édes desszerttel biztosan nem lőhetünk mellé!
A Valentin nap színe egyértelműen az élénk piros, amit talán csak egyetlen egy gyümölccsel tudunk elérni, az pedig az eper. Igaz, hogy nem éppen most van szezonja, de ettől eltekintve akármelyik üzletbe találhatunk kis dobozos epreket. Mivel Spanyolország a világ második legnagyobb földi eper exportőre, ezért stílusszerűen egy spanyol epres desszertet mutatunk most be, ami tökéletes lehet a Valentin-napozók számára.
Mascarponéval és eperrel töltött Valentin napi palacsinta
Szükségünk lesz 12,5 dkg lisztre, 2 darab közepes méretű tojásra, 3 dl tejre, illetve egy csipetnyi sóra. A palacsinta sütést reméljük, nem kell senkinek sem bemutatnunk: a tésztát keverjük jól ki, hogy csomómentes legyen. Ha szükséges, tejjel vagy szénsavas ásványvízzel lehet még hígítani. Ebből a tésztamennyiségből körülbelül 10-12 darab palacsinta fog elkészülni. Tehetünk a tésztába még vanília eszenciát is, hogy még finomabb ízt érjünk el. A legjobb, ha kikeverés után a tésztát, egy órát hűtőszekrényben pihentetjük.
Ezeket se hagyd ki
Amíg tésztánk pihen, el tudjuk készíteni a tölteléket hozzá. Először a mascarpone sajtot egyenletesen elkeverjük porcukorral, hogy kellemesen selymes, krémszerű állagot kapjunk. Ezután mossuk meg az epreket, száraikat vágjuk le, majd vágjuk fel őket apró kockára. Célszerű egy-két szebb epret megtartani egészben, hiszen később a dekorálásnál szuperül fel fogjuk tudni használni! Az összevágott epret keverjük a krémbe, majd neki is láthatunk a palacsinta sütésnek. Olajjal vagy vajjal enyhén ki kell kenni a palacsintasütőt és már kezdődhet is a sütés!
Kicsit várjunk a betöltéssel, hiszen nem szeretnénk, ha a töltelékünk kifolyna a palacsintából, de ha már csak langyos, akkor betölthetjük az epres krémet. Látványos megoldás lehet, amikor a tölteléket a palacsintára tesszük, majd a felső részét hajtsuk csak le, míg a legyezőszerűen nyitva hagyott felében előbukkan az ínycsiklandozó töltelék. Díszítsük az egész eprekkel, majd az egészet szórjuk meg porcukorral! Ennek az édességnek senki nem tud ellenállni!