Noha pár évvel ezelőtt a kínai termék egy negatív jelzőként volt jelen a magyar köznyelvben, ma már számadatok bizonyítják, hogy a magyar lakosság igenis igényt tart a távol keleti termékekre. Egy év alatt 1073 millió eurónyi kínai áru érkezett Magyarországra, ami iszonyatosan nagy összeg.
A magyarországi kivitel összességében 6,5 százalékkal, még a behozatal 6,6 százalékkal bővült az utóbbi egy év alatt. Az export 9,1 milliárd, az import pedig 8,2 milliárd euróra rúgott. Az Európai Unióban végzett adásvételek termékkereskedelmében azonban közel 20 százalékos erősödés volt tapasztalható ugyanezen időszakban. Nem csak a Kínai import erősödött meg, hanem az Egyesült Arab Emírségből származó behozatal is. Ez utóbbi ugyanis több, mint az ötszörösére növekedett a maga 536 százalékával.
Több, mint 30 százalékkal nőtt a Kínai import
Köszönhetően annak, hogy Magyarországon már egyre többen értenek angolul vagy más nemzetközi nyelven és, hogy az internetes e-kereskedelem nagy ütemben fejlődött és ezáltal megnőtt az online fizetéshez kapcsolódó biztonságérzet is, a külföldi termékeket forgalmazó webáruházak is virágkorukat élik.
Nem csak az Amerikai, az Európai Uniós, hanem a Kínai webáruházak is közvetlenül fogadják a magyar rendeléseket, amelyeket rendkívül kedvező szállítási díj mellett tudnak kivitelezni. A Magyar Posta adatai alapján, az utóbbi évben 18 milliónál is több nemzetközi bejövő árutartalmú küldeményt dolgoztak fel, ami a hazai 21 milliós belföldi csomaghoz mérten rendkívül magas.
A NAV adatai szerint a magyarok leginkább mobiltelefonokat, táblagépeket, étrend kiegészítőket, ruházati termékeket és LED lámpákat rendelnek Kínából. A magánszemélyes rendelés egyedüli hátránya a rendkívül magas várakozási idő, amíg a postás becsenget a rendelt termékünkkel. Ezt a problémát azonban több hazai webáruház is meglátta és saját raktárban halmozta fel a minőségi, garanciális kínai termékeket, hogy vásárlóiknak gyors és hatékony szolgáltatást nyújtva, kedvező áron biztosítsák a kínai piac előnyeit idehaza.
Támogató: kinaibazis.hu