Ha a gyermek még nem jár oviba, és velünk van itthon, egyfolytában figyeli, mit csinál az édesanyja. Ilyenkor már megkezdődhet az utánzás nála, és mi jót mosolyoghatunk rajta, ahogy próbál felporszívózni, vagy éppen felmosni. Nagyon lelkesek, nagyon cukik, és rengeteget tanulhatnak ezekből a dolgokból, ezért fontos hogy hagyjuk, hadd próbálkozzanak, és ügyeskedjenek.

Hagyjuk, hogy gyermekünk segítsen nekünk

Sok szülő már kis korban elkezdni belenevelni gyermekébe a háztartásbeli dolgokat, legyen szó kislányról, vagy kisfiúról. Tapasztalatom szerint pontosan ugyanolyan élvezettel tud segíteni a főzésbe, vagy a tiszta ruhák kiteregetésében egy kisfiú is mint egy kislány. A gyermek számára valamilyen szinten jó érzés lesz az, hogy anya rám bízta ezt a feladatot, és tudja, bízunk benne annyira, hogy engedjük, hogy egyedül próbálkozzon.
Ez az utánzás megalapozza a gyermek későbbi tudását is, ezért lelkesedését semmiképpen se törjük le, mert könnyen lehet, hogy egy életre elmegy a kedve az egésztől. Adjunk a kis kukta kezébe fakanalat, és hagyjuk, hogy ő is segítsen az ebéd elkészítésében.
Manapság már rengeteg olyan gyerekjátékot tudunk venni, ami a mi igazi, háztartásban használt eszközünk kis mása. Örülni is szoktak a kicsik, mikor kapnak egy méretükhöz megfelelő porszívót, melynek esetleg még a hangja is hasonló mint az igazinak. De ebben az 1-2 éves korban szoktak a gyerekek igazán örülni a játék konyháknak is, melyben ő maga is ugyanúgy süröghet és foroghat, ahogy anyukája szokott.
Vásároljunk a kis konyha mellé olyan eszközöket, mely nekünk is van, és a gyermek pontosan tudja, mire való (mikrohullámú sütő, kenyérpirító, habverő). Most már rengeteg helyen kapunk olyan zöldségeket, és gyümölcsöket is, melyek tépőzárral vannak ellátva, így a gyermek egy játék késsel el tudja játszani, hogy felvágja a paradicsomot, vagy a paprikát. Játék tányérokkal, poharakkal, evőeszközökkel pedig kicsit később ügyese meg fogják tudni tanulni a megterítést is.

Hasonló bejegyzések