Az interneten való megjelenés hajnalán nem volt egyszerű bevezetni az üzleti weboldalakat a hivatali és egyetemi honlapok mellett, például a céget bemutató egyszerű, statikus honlapot, vagy a webáruházat. Azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az elektronikus médiában használatos reklámok nagyon hatékonyan működnek, tehát megfelelő felületet jelent a vállalkozások számára.
Ugrásszerű növekedés
Egy kis idő elteltével aztán ennek köszönhetően ugrásszerű növekedés volt tapasztalható e területen, és az újdonságok most is folyamatosak. Rendszeresen kapunk híreket a rohamos gyarapodásról, és a statisztikák, a megfigyelések, tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a fejlődés még ehhez képest is nem várt tendenciát fog mutatni. Emiatt mára már egyáltalán nem jelent kérdést, hogy egy vállalkozásnak szükséges-e a magas színvonalú, megfelelő IT háttér, hiszen jól látható, hogy a gondosan megtervezett és kivitelezett rendszer nélkül egy cég élete jóval nehezebb, és persze az is nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalati weboldalak alapvető elemeit képezik az információs rendszernek.
Különböző területek összehangolt munkája
A honlap készítés módszere alapvetően az idők folyamán nem sokban változott, azonban számos új terület született, újabb- és újabb módszerek jelentek meg. Ilyen például az alkalmazásfejlesztés, az adatbázis építő, webmarketing-szakértő, webizájner, közösségi kommunikátór, online kommunikációs szakember, honlapépítő stb., és a sor mindmáig csak folyamatosan bővül. Ezek azok a területek, amelyek összehangolt munkájára van szükség ahhoz, hogy egy jól működő oldalunk legyen, releváns tartalommal, és az online kommunikációt illetően is sikeressé válhasson vállalkozásunk.
Más alkalmazásokkal való kompatibilitás
Manapság egyre többen használunk mindennapjaink során okostelefonokat, és tableteket, így a weboldal elkészítésénél fontos szempont, hogy ezekkel az eszközökkel is kompatibilis legyen. Az internet mára a szó szoros értelmében hétköznapjaink részévé vált, és a sokféle eszköz használata megszokottá teszi az internet felhasználás különböző formáit. Jól jöhet például, ha utazás közben mobiltelefonról meg tudunk tekinteni egy árösszehasonlító rendszert, vagy ki tudjuk keresni egy webshopból, amire szükségünk van.