A megfelelő bejárati ajtó kiválasztása nagyon fontos, hiszen ez az első, amit meglát valaki, még mielőtt belépett volna az otthonunkba. Természetesen az ajtó célja elsősorban nem az, hogy tetsszen a hozzánk érkezőknek, hanem az, hogy megfelelő védelmet nyújtson és szigeteljen. Ma már léteznek mindenféle biztonsági záras változatok, de vannak, akik a hagyományos, vékonyabb kivitelre esküsznek.
Ma már elsősorban műanyagból választunk ajtót, mivel a fa sokkal drágább, bár kétségtelenül szebb is. Fontos, hogy a bejárati ajtó illeszkedjen a házunk stílusához, és lehetőleg fehér, vagy nem kirívó színű legyen. Taszító látvány lehet sokaknak a rikító színű bejárati ajtó, és könnyen elképzelhető, hogy behelyezett állapotban nekünk sem fog, ezért inkább kerüljük el.
Az ajtópaneleken sok esetben van üveg. Számtalan formában és stílusban vannak az üvegek a bejárati ajtókon, érdemes körbenézni a szomszédoknál, hogy milyen az övék. (De ne pont ugyanolyat vegyünk, még ha nagyon tetszik, akkor sem) Választhatjuk ezt átlátszó, vagy katedrál üvegből, attól függően, hogy mennyire látnak be az emberek rajta.
Érdemes már az elején leszögezni, hogy kell-e kukucskáló vagy nem. Léteznek eleve beépített kitekintővel rendelkező ajtók, de a legtöbbe be kell szereltetni. Sokkal egyszerűbb megoldani ezt úgy, hogy még a beszerelés előtt megcsináltatjuk.
A biztonsági zár, hevederzár kérdése is nagyon fontos, sőt, talán a legfontosabb minden szempont közül, hiszen az ajtó legfontosabb funkciója a védelem. Sok modern ajtó már eleve több ponton záródó, biztonsági ajtó, de vannak olyanok is, akik nem ilyenre vágynak. Nekik mindenképpen elengedhetetlen a hevederzár beszereltetése, hiszen ez sokkal biztonságosabbá teszi az ajtót.
Forrás: www.muanyagnyilaszaroarak.hu
A bejárati ajtó vásárlás nem néhány perces dolog, komolyan át kell gondolnunk, hogy ki lesz a társunk hosszú évtizedekig.