A fogfájás nem történelemfüggő és nem válogat sem bőrszín sem nemek alapján. Abban teljesen biztosak vagyunk, hogy őseinknek is ugyanúgy fájt a foguk mint manapság nekünk, így nem csoda, ha a különböző korszakokban az adott kor szellemiségében próbálták megoldani a fogászati gondokat. Azonban ezek nem minden esetben voltak teljesen humánus eljárások, mai szemmel nézve legalábbis biztosan nem.

A fogorvoslás története meglepetésekkel teli


A legkorábbi leleteink még a Krisztus előtti 2000-es évekből származnak, amelyeket a babilóniai ékírások őriztek meg az utókor számára. Bár akkoriban is ismerték a fogfájást, ők még úgy gondolták, hogy egy féregszerű állatka, a „fogszú” a problémák forrása. Azonban az egyiptomiak sem gondolták túl a fogaik ápolását, mivel a malomkövek között őrölt búzában bőségesen maradt apró kőtörmelék, ami képes volt akár a fogbélig is lekoptatni a fogazatot, komoly gyulladást és fájdalmat okozva ezzel.
A fogfájást korabeli gyógyszerekkel orvosolták, a töméseket pedig kőporból, gyantából és növényi magvakból készítették. Természetesen a kornak megfelelően az rejtélyes fogfájásokat próbálták öblögetéssel, füvekkel, rágcsálni való gyökerekkel és varázsigével is gyógyítani, nem túl sok sikerrel.
Bár a görögök már időszámításunk előtt 900-ban rájöttek, hogy a fogban mégsem férgecske lakozik és a fogszuvasodást az élelem és a nyál okozza, érdekes módon a fogszú meséje Európában még a 19. században is fellelhető volt. Ennek oka az volt,, hogy az akkori tömésekként használt magvak sokszor kicsíráztak a rágógumiszerű lezárás alatt, így ezeket a kunkorodó csírákat „jogosan” hihették férgeknek.
Talán a rómaiak voltak azok, akik a legkorszerűbb fúró és fogó eszközöket használták foghúzás esetére, miközben bódítás gyanánt ópiumot használtak betegeiknél. Azért az ő történetükben is fellelhető fájdalomcsillapító gyanánt a földi giliszta, a béka agy és a varjú ürülék egyaránt. Így hát ideje hálát adnunk, hogy mennyire fejlett a mai fogorvoslás!

Hasonló bejegyzések